infoblokk

szechenyi 2020 erfa

Vízió – Indokoltság – Jövőkép
 

Településünk – a Magyar Kormány jóvoltából – történelmének legnagyobb beruházását valósította meg 2022-ben. Az I. ütem megvalósulását követően átadhatjuk hűtőipari fejlesztésünk immáron II. ütemét.

 Ez a fejlesztés – szervesen kapcsolódva az első lépcsőhöz – igyekszik majd biztositani az I. ütem nyersanyag igényét.

 Ez a fejlesztés a -3 – +5 C fok közötti hűtő technológián alapul és a friss, feldolgozásra váró zöldségek és gyümölcsök tárolására alkalmas. Mindaddig megfelelő fiziológiai állapotban tartja a betárolt nyers és félkész árut, míg az a hűtőkamrákból közvetlenül az áruházak polcaira el nem jut, vagy a már korábban, az I. ütem keretében megépült és rendelkezésre álló fagyasztókamrába/sokkolóba/ nem kerül.

 Így válik lehetővé, hogy a frissen leszedett-felszedett gyümölcs és zöldség, a mosást tisztítást válogatást, osztályozást követően betárolásra kerülhet, a most megépült, egyenként 86 négyzetméter alapterületű és 560 légköbméterrel bíró hűtőkamrákba. Innen a piaci igényeknek megfelelően a szakaszos kitárolást követően hámozva, szeletelve, darabolva, tálcázva, az áruházak polcára kerül, vagy az említett előkészítés után -40 C fokon lefagyasztva ipari alapanyagként további feldolgozásra várva betároljuk az I. ütemben megépített fagyos tárolókba.

 Nyírparasznya kicsinysége sohasem tette lehetővé, hogy önállóan saját erejéből valami korszakalkotót produkáljon.

 A szocializmus időszakában is mindig csak fegyverhordozója volt a szomszédos nagyobb településeknek. Közösséget kellett vállaljon Vajával a közös TSZ időszakában, azt megelőzően nagydobosi hűbéri uradalomhoz tartozott cseléd faluként és időben jóval később pedig az Ópályi Közös Tanácsi rendszerébe is bekényszerült.

 Mindig csak kiszolgálója és hűbérese volt a környező településeknek. Önálló életre csak a rendszerváltást követő években kelhetett a kicsiny falunk.

 A mostani fejlesztés ékes bizonyítéka annak, hogy egy ilyen aprócska falu is képes kellő elszántsággal és kitartással, no meg döntéshozói jó szándékkal, valami igazán eredetit meghökkentőt és a távoli jövőbe mutatót alkotni!

„A kicsi az mindig kicsi... csak az álmai és a bátorsága tudja naggyá, nagyobbá, de igazán naggyá tenni, egyszerűen nincs más lehetősége... vagy csak egyre kisebb és kisebb lesz, amíg végleg eltűnik a történelem süllyesztőjében... mi az elsőt választottuk és ez így helyes, így van jól..!” 

Szabó János
Polgármester