Történelem    Címer    Díszpolgáraink

 

Az első írásos dokumentum 1367-ben említi Parasznyát. Görög katolikus templomunk a XVIII. században épült.

Nyírparasznya rövid bemutatása

Nyírparasznya Nyíregyházától mintegy 53 kilométerre található az Északkelet-Nyírségben. Településünk a mátészalkai kistérség része. Teljes közműlefedettségünknek, burkolt útjainak és a vezetékes gáznak köszönhetően a lakosság lélekszáma közel állandó. 

Nyírparasznya számokban:

Népessége: 1015 fő; Ház: kb. 330; Belterület: 126 ha; Külterület: 1014 ha; 

A település a Nyírség délkeleti részén, a szabályozatlan folyók és a dombvidék találkozásánál – a védelem szempontjából igen alkalmas helyen – alakult ki. Ásatási leletek bizonyítják, hogy már a bronzkorban is éltek itt embercsoportok, kelták, szannaták, avarok, majd szlávok. 1100 évvel ezelőtt, a magyarok a kedvező adottságokat látva, éppen ezen a vidéken települtek le a legsűrűbben.

Az első írásos dokumentum 1367-ben említi Parasznyát, mint a Káta nemzetségbeli Csaholy család tulajdonát. A levéltári adatok szerint itt 1277-ben már monostort is alapított ez a család. Különböző pereskedések következtében, többször is gazdát cserélt ez a terület, de előbb- utóbb, a Csaholyi család mindig visszakerült ide. Olyannyira, hogy Csaholyi Imrének fia nem lévén, lányai – fiúsítást nyerve – kapják meg az uradalmat.

1572-ből van adat arra, hogy Báthori Miklós megveszi a falut, Méliusz Juhász Pétertől. Így lesz a Báthori család az új tulajdonos.

1624-ben viszont már arról értesülünk, hogy Bethlen Gábor – a nagy fejedelem – az új birtokos, egészen 1647-ig, mikor is Rudolf király Rákóczi Györgynek adományozza.

Tőle öröklik gyermekei, II. Rákóczi Ferenc és húga Júlia.

Vásárlás útján kerül a birtok a Bánffy grófok, majd 1746-tól Károlyi Ferenc tulajdonába.

A következő adat 1835-böl való. Ekkor a Károlyi család több helyen tagosította birtokait, így itt is. Ennek eredményeként a terület a Bay, Jánny, Luby, Uray, a gróf Vay, valamint a Vitkai családok tulajdona lesz. A családnevek – egy-egy határrész nevében – a mai napig fennmaradtak. (Jánny-tag, Luby-tag, stb.).

Századunk elején, vásárlással, örökléssel és nem utolsó sorban ajándékozással (egyházaknak, vitézeknek, stb.) ismét osztódik a földterület és egyre több birokos lesz a község határában. A legnagyobb birtokos, mintegy 150 holdjával Nagy Miklós volt. Egyetlen gyermeke, Terézia – utódja nem lévén, végrendeletileg – Lakatos György fiatal kántortanítónak hagyta. Azzal a kikötéssel, hogy a család nevét tovább örökítendő, Nagy Györgyre változtatja nevét. Ő lett így az új tulajdonos, egészen az 1945-ös földosztásig.

Nagy György, az első világháborúban főhadnagyként szolgált. A háborút követően itt birtokán gazdálkodott. Felesége az Ung megyei Kisgejöcre való volt, ahonnan pedig örökölt birtoka lett, így a Felvidék 1938-as visszacsatolásakor Ungvárra költöztek. A 2. Világháborúban századossá előléptetve, katonai parancsnok lett. De innen már birtoka nem lévén tért haza 1946-ban.

Hazánkban Miskolctól északra is található egy Parasznya nevű település, községünk az első világháború előtti névrendezéskor – éppen a megkülönböztetés miatt – kapta a Nyír-előnevet.

A görög katolikus lakosság 1912-ig, a Munkácsi Egyházmegyéhez tartozott.

A honfoglaláskor, az itteni népek bizánci szertartásúak voltak, mint máshol is a Kárpát-medence keleti részein. Ezt a keresztény vallást vették át – Géza fejedelem idején – a magyarok is, mely a reformáció erdélyi hatásra itt is hamar elterjedt. A XVII. századtól kialakult a hozzávetőleg ma is meglévő vallási arány (60 % görög katolikus, 30 % református, 10 % római katolikus). A II. világháborúig 4-5 izraelita család is élt a községben.

A szájhagyomány szerint, a mai református templom helyén, állt már egy régi templom, melyet hol a katolikusok, hol a reformátusok használtak. A mai épület 1785-ben épült fel, de tornyát csak a múlt század végén készítették el

A görög katolikusoknak már a XVII. században volt egy fatemplomuk, de a lelkészséget csak 1764-ben alapították. A fatemplom leégett, ennek helyére építették 1796-tól a mai kőtemplomot, melyet 1807-ben szenteltek fel. Az 1923-as tatarozáskor – mészgödröt ásva – a leégett épület maradványaira is rábukkantak. A páratlanul szép ikonosztázíont – képállványt – a Honfoglalás 1000. évfordulójára, 1896-ban faragták, festették és aranyoztattak a máramarosi Felsővisón. Ökrösszekerekkel mentek érte és darabokra szedve hozták a több mint 200 km-es úton.

A község lakossága a mezőgazdaságból él. A század közepéig háromváltásos gazdálkodás folyt. A terület egyharmadán kalászost (rozs, árpa, köles), egyharmadán kapást (főleg krumpli, kevés tengeri) termeltek és egyharmada ugaron kimaradt, mert lényegesen jobban termett utána a föld. Ezt hamarosan felváltotta az édescsillagfürt, melynek csak a tarlóját kellett beszántani. Szára takarmányként szolgált és kicsépelve a vetőmag is biztosítva volt.

Az ötvenes évek végén megkezdődtek az almatelepítések. Kitűnt, hogy a nyírségi homok, igen jóízű almával hálálja meg a befektetett munkát. A lakosság – viszonylag – gazdagabb lett, így gondolhattak a régóta áhított villamosításra is, mely 1957-ben meg is valósult.

Ugyancsak az ötvenes évek végén, országos mozgalom indult, hogy minden község kapjon kövesúti összeköttetést a világgal. Mivel Nyírparasznyáról csak földutak vezettek a szomszédos községekbe, ide is indokolt volt a szilárd burkolatú út. Szabolcs vármegye Kisvárdát össze akarván kötni Mátészalkával el is készítette az utat egészen Nyírparasznya határáig, ami egyben a megye határa is volt. Szatmár vármegye azonban nem építette tovább, így mai napig hiányzik ez a két kilométeres összekötő útszakasz. A parasznyaiak Ópályin át érték el a megye és a járás székhelyét Mátészalkát.

A község Nagydoboshoz tartozott közigazgatásilag. Innen járt át a jegyző, hetente egy napon, és a választott főbíróval együtt intézte a köz ügyeit. Szamosszeg hasonlóan Nagydoboshoz tartozott és a három község együtt alkotott egy körjegyzőséget. Nagydoboson volt a vasútállomás.

1945 után választhatott a község önálló jegyzőt. Ekkor épült meg a telefonvezeték is. Ez társadalmi munkában történt. Minden család vállalta, hogy egy alkalmas akácfát kivág az erdőből, kialakítja az oszlopot, azt a nagydobosi útra kiszállítja és be is állítja. A vezetéket a posta dolgozói szerelték, szintén társadalmi munkában. Pituk Mihály házának ablakában helyezték el a készüléket, ahonnan bárki telefonálhatott. Később alakult meg a helyi postaügynökség is. Az akácfa telefonoszlopok egy része a mai napig áll, hivatása magaslatán a dobosi úton.

Az Összevonások ezt a községet sem kerülték el. Mivel a kövesút Ópályi felé vezetett, nem a régi Nagydobossal, hanem Ópályival történt az összevonás, így alkotva egy közös tanácsot (1969). A termelőszövetkezetet viszont Vajával vonták össze. Mezőgazdasági támogatásból erre is megépült a kövesút. Ennek következtében az addig zsákutca jellegű településen már átmenő forgalom is van. A termelőszövetkezet Vajához való csatolása, indokolttá tette, hogy közigazgatásilag is Vaja legyen a központ. 1979-ben ezért Vajához társult Nyírparasznya. Ez 1990-ig tartott, amikor ismét önállóvá vált a település.

1988-ban egy Erdélyből áttelepült orvos kezdte meg a lakosság egészségügyi ellátását. Kezdetben ideiglenes rendelőben, majd korszerű rendelőt és lakást építettek számára.

A község kereskedelmi ellátottsága jó. 1945-ben még a Hangya szövetkezet működött, mely a következő évben Földműves szövetkezetté alakult át. Ez valósította meg az első kultúrházat is, egy viszonylag jó állapotú istálló és magtárépületből. Ez később kicsinek bizonyult, ezért két gépszín, egy műhely és egy raktár helyiségekből álló épületet alakítottak át kultúrházzá, hol mozi-gépház is volt már. Ez lehetővé tette a rendszeres filmvetítést is
Emberemlékezet óta kiemelkedően jó a község sportélete. A pedagógusok, a községi vezetők, ezért szorgalmazták egy szép sporttelep kialakítását, mely sok társadalmi munkával, a község és a termelőszövetkezet anyagi támogatásával meg is épült.

Nyírparasznya természeti értékei
Nyírparasznya külterületén a gazdák körében egyre elterjedtebb az akác erdősítés, ennek oka, hogy az akác a homokos területeken is képes megélni valamint gyorsan növő értékes faanyag. Az akác vonzza még a méhészeket ill. a méheket is. Az erdősített területek növekedésével párhuzamosan nőtt a vadállomány száma is, mint például: vaddisznók, nyulak, őzek, fácán, fogoly. A szántóterületeken a napraforgó, a kukorica, és a rozs a legjelentősebbek.