Nyírparasznya településen 1998-ban alakult meg az „Őszirózsa” Öregek Napközi Otthona elnevezéssel az idősek nappali ellátása, majd valamivel később 2006-ban a házigondozás és a szociális étkeztetés is az intézmény feladatellátásához kapcsolódott.
Abban az időben ez a forma volt az államilag leginkább finanszírozott. Mára azonban az állami támogatás csökkent, így ismét meg kellett vizsgálni, hogy az intézmény milyen formában működjön tovább.
Nyírparasznya Község Önkormányzatának Képviselő Testülete 2009. januárjától döntött úgy, hogy a három szakfeladatból a házigondozás szakfeladatot átadja kistérségi ellátásban, melyet ettől az időponttól kezdődően a Szatmári Kistérségi Egyesített Szociális Intézmények, Vaja látja el.
Az intézmény feladata:
A szociális törvényben rögzített feladatok ellátása, az ellátásra jogosultak szükségleteihez igazított segítségnyújtás.
Célja:
A lakosság folyamatosan növekvő igényeinek figyelemmel kisérése. Az időskori szellemi hanyatlásban szenvedők ellátása, életminőségük javítása.
A település demográfiai és szociális jellemzői:
A 60 év felettiek száma az összlakosság 20%-át teszi ki, ez a tény indokolttá teszi a szociális szolgáltatások szervezését és folyamatos bővítését.
Az ellátás területe, Nyírparasznya Község közigazgatási területén élő lakosságra korlátozódik. A szolgáltatások igénye vétele önkéntes, amelyet kérelem alapján az intézmény vezetőjéhez kell benyújtani, aki köteles biztosítani az ellátást amennyiben a kérelmező kora és egészségi állapota azt indokolttá teszi.
Szociális ellátási formák:
Szociális étkeztetés
Nappali ellátás
Az intézmény a teleülés központjában helyezkedik el, amely tömegközlekedési eszközökkel illetve autóval jól megközelíthető. A szolgáltatást igénybevevők fel illetve haza szállítását a polgármesteri hivatal gépjárművével oldjuk meg. Továbbá lehetőség van az ebéd házhoz szállítására, amelyet szintén ezzel a gépjárművel oldunk meg.
Az ellátottak köre, idős korúak, fogyatékkal élők, rossz egészségi állapotú személyek, valamint önmaguk ellátásra részben képes személyek.
8.00 – 9.00
9.00 – 9.30
11.30 – 12.30
12.30 – 15.00
15.00 – 16.00 |
Intézménybe való felszállítás
Tízórai
Ebéd
Szabadidős programok
Hazaszállítás |
A szolgáltatásként fizetendő térítési díj csak az ebéd árát tartalmazza. Az ebéd kiszállítási díjat az önkormányzat fedezi.
Az orvosi rendelő, a polgármesteri hivatal, a boltok néhány perces sétával könnyen elérhetőek. Gyógyszertár nincs, de a szomszédos községben lévő gyógyszertárból a gyógyszerek beszerzését minden rászorulónak lehetővé teszik.
Ebben szintén az önkormányzat gépjárművét veszik igénybe.
Intézményünk külső és belső környezete barátságos. Tárgyi felszereltsége kényelmes, otthonos. Az általunk szervezett szabadidős programokkal kirándulás, bálok, időskorúaknak szóló pályázatok elnyerésével sikerült egy jó közösséget kovácsolnunk.
További célok:
bentlakásos idősek otthonának kialakítása, valamint az otthongondozás fejlesztése.