Nyírparasznya rövid bemutatása
Nyírparasznya Nyíregyházától mintegy 53 kilométerre található az Északkelet-Nyírségben. Az első írásos dokumentum 1367-ben említi Parasznyát (település története). A görög katolikus templom a XVIII. század utolsó harmadában keletkezett. A település 49-es útról közelíthető meg, a legközelebbi vasútállomás Ópályiban van. Településünk a mátészalkai kistérség része, a teljes közműlefedettségnek, burkolt útjainak és a vezetékes gáznak köszönhetően a lakosság lélekszáma közel állandó.

A község elnevezése szláv eredetre vall. A többféle elemzésből talán a legvalószínűbb, a szláv "proso", "prosnja" köles jelentésű szóból származtatni.

Nyírparasznya röviden számokban:
Népessége: 997 fő
Belterület: 126 ha
Külterület: 1014 ha
Ház: kb. 330

 

A település a Nyírség délkeleti részén, a szabályozatlan folyók és a dombvidék találkozásánál - a védelem szempontjából igen alkalmas helyen - alakult ki. Ásatási leletek bizonyítják, hogy már a bronzkorban is éltek itt embercsoportok. Laktak itt kelták, szannaták, avarok, majd szlávok. Őket találták itt, 1100 évvel ezelőtt, a honfoglaló magyarok. Kik a kedvező adottságokat látva, éppen ezen a vidéken települtek le a legsűrűbben.

Az első írásos dokumentum 1367-ben említi Parasznyát, mint a Káta nemzetség-beli Csaholy család tulajdonát. E család birtokának központja – az Ecsedi láp szélén fekvő - mai Nyírcsaholy volt. A levéltári adatok szerint itt 1277-ben már monostort is alapított ez a család. Birtokukat egyre gyarapították, így szervezve meg - többek között - Parasznyát is. Különböző pereskedések következtében, többször is gazdát cserélt ez a terület, de előbb- utóbb, a Csaholyi család mindig visszakerült ide. Olyannyira, hogy Csaholyi Imrének fia nem lévén, lányai - fiúsítást nyerve - kapják meg az uradalmat.

1572-ből van adat arra, hogy Báthori Miklós megveszi a falut, Méliusz Juhász Pétertől. Így lesz a Báthori család az új tulajdonos. 1624-ben viszont már arról értesülünk, hogy Bethlen Gábor - a nagy fejedelem - az új birtokos, egészen 1647-ig, mikor is Rudolf király Rákóczi Györgynek adományozza.

Tőle öröklik gyermekei, II. Rákóczi Ferenc és húga Júlia. Vásárlás útján kerül a birtok a Bánffy grófok, majd 1746-tól Károlyi Ferenc tulajdonába.

A következő adat 1835-böl való. Ekkor a Károlyi család több helyen tagosította birtokait, így itt is. Ennek eredményeként a terület a Bay, Jánny, Luty, Uray, a gróf Vay, valamint a Vitkai családok tulajdona lesz.

A családnevek - egy-egy határrész nevében - a mai napig fennmaradtak. {Jánny-tag, Luby-tag, stb.).

Századunk elején, vásárlással, örökléssel és nem utolsó sorban ajándékozással (egyházaknak, vitézeknek, stb.) ismét osztódik a földterület és egyre több birokos lesz a község határában. A legnagyobb birtokos, mintegy 150 holdjával Nagy Miklós volt. Egyetlen gyermeke, Terézia - utódja nem lévén, végrendeletileg - Lakatos György fiatal kántortanítónak hagyta. Azzal a kikötéssel, hogy a család nevét tovább örökítendő, Nagy Györgyre változtatja nevét. Ő lett így az új tulajdonos, egészen az 1945-ös földosztásig.

Nagy György, az első világháborúban főhadnagyként szolgált.

Hazatérve a birtokon gazdálkodott. Mivel felesége az Ung megyei Kisgejöcre való volt, ahol örökölt birtoka volt, a Felvidék 1938-as visszacsatolásakor Ungvárra költöztek, itt századossá előléptetve, katonai parancsnok lett. Innen a hátravonuló csapatokkal Nyugatra ment, hol amerikai fogságba került. Innen 1946-ban tért haza. Birtoka nem lévén, eredeti foglalkozásában, tanítóként kívánt elhelyezkedni. Igazolási eljárás után erre a Tanfelügyelőség engedélyt is adott kikötve azonban, hogy csak más községben vállalhat munkát.
Kántorjánosiban választották meg tanítónak, hol nyugdíjazásáig közmegelégedésre működött.

A község elnevezése szláv eredetre vall. A többféle elemzésből talán a legvalószínűbb, a szláv 'proso', "prosnja" köles jelentésű szóból származtatni.

A köles ugyanis - mint igénytelen növény - mind a mai napig gyakori e térségben. (Szlovákiában a Prosné, Legyelországban a Prosna helyneveket is hasonlóképpen magyarázzák.)

Hazánkban Miskolctól északra is található egy Parasznya nevű település, ez a község - az első világháború előtti névrendezéskor - éppen a megkülönböztetés miatt - kapta a Nyír-előnevet.

A szláv-magyar együttélés bizonyítékai, a ma is meglévő szláv eredetű és hangzású családnevek: Jurkinya, Kemenyiczki, Krajnyik, Milka, Pituk. A Drabik név, a XVII. században történt betelepítéskor idekerült lengyel családok sajátja. (Az Ópusztaszeren látható Feszty-körkép felújításában, öt Drabik nevű lengyel restaurátor is részt vett, nevüket az előcsarnokban, 1995-től, márványtábla örökíti meg.)

Külön említést érdemel, a községben elterjedt Toronicza-Toronyica név. A görög katolikus lakosság 1912-ig, a Munkácsi Egyházmegyéhez tartozott. Az anyakönyvezést latin, magyar, német és ószláv nyelven végezték, a lelkész nyelvtudása, valamint a politikai áramlatok függvényében. A templomi szertartások ószláv (templomi szláv) nyelven folytak. Ezt a nyelvet, szinte senki sem ismerte és főleg nem beszélte. (A szertartások latin nyelvét sem ismerték a római katolikusok. A pater nostert is így értelmezte egy öreg parasznyai ember: a páter a "mi", a noszter az "Atyánk".) Az egyik anyakönyvező lelkész, a megkeresztelt kis Toronyi nevéhez, a szláv –ca kicsinyítő képzőt ragasztotta, így lett Toronyica, és ennek leszármazottai a Toronyicza, Toronicza nevűek. A Toronyi név - más ágon - a mai napig fennmaradt. Az egyház anyakönyvei, 1786-tól maradtak meg folyamatosan mindmáig, igen sok érdekes bejegyzést is tartalmazva.

A honfoglaláskor, az itt talált szlávok, bizánci szertartásúak voltak, mint máshol is a Kárpát-medence keleti részein. Ezt a keresztény vallást vették át - Géza fejedelem idején - a magyarok is, A reformáció - erdélyi hatásra - itt is hamar elterjedt. Később a földesurak hovatartozása szerint változott a lakosság vallása is.

A XVII. századtól azonban, már nem történtek ilyen változások. Kialakult a - hozzávetőleg ma is meglévő - vallási arány (60 % görög katolikus, 30 % református, 10 % római katolikus). A II- világháborúig 4-5 izraelita család is élt a községben.

A szájhagyomány szerint, a mai református templom helyén, állt már egy régi templom, melyet hol a katolikusok, hol a reformátusok használtak. A mai épület 1785-ben épült fel, de tornyát csak a múlt század végén készítették el

A görög katolikusoknak már a XVII. században volt egy fatemplomuk, de a lelkészséget csak 1764-ben alapították. A fatemplom leégett, ennek helyére építették 1796-tól a mai kőtemplomot, melyet 1807-ben szenteltek fel.

(Az 1923-as tatarozáskor - mészgödröt ásva - a leégett épület maradványaira is rábukkantak.)

A páratlanul szép ikonosztázíont - képállványt - a Honfoglalás 1000. évfordulójára, 1896-ban faragták, festették és aranyoztattak a máramarosi Felsővisón. Még beszéltem olyan idős emberrel, ki legényként részt vett a szállításban. Ökrösszekerekkel mentek érte és darabokra szedve hoztak, a több mint 200 km-es úton. Természetesen több helyen megszálltak, mindenütt szívesen fogadtak és jószágaikkal együtt ellátták őket (id. Szücs András elmondása, 1943-ban).

 

A község lakossága a mezőgazdaságból él. A föld igen gyengén termő volt, így a század közepéig a háromváltásos gazdálkodás folyt. A terület egyharmadán kalászos (rozs, árpa, köles - a búza nem terem meg itt), egyharmadán kapás (főleg krumpli, kevés tengeri) és egyharmada ugaron kimaradt, mert lényegesen jobban termett utána a föld. Ezt hamarosan felváltotta az édescsillagfürt, melynek csak a tarlóját kellett beszántani. Szára takarmányként szolgált és kicsépelve a vetőmag is biztosítva volt.

Az ötvenes évek végén megkezdődtek az almatelepítések. Kitűnt, hogy az egyébként gyengén termő homok, igen jóízű almával hálálja meg a befektetett munkát. A lakosság - viszonylag - gazdagabb lett, így gondolhattak a régóta áhított villamosításra is, mely 1957-ben meg is valósult.

Ugyancsak az ötvenes évek végén, országos mozgalom indult, hogy minden község kapjon köves - úti összeköttetést a világgal. Mivel Nyírparasznyáról csak földutak vezettek a szomszédos községekbe, ide is indokolt volt a szilárd burkolatú út. Erről ugyan már korábban is volt szó, mert Kisvárdát össze akarván kötni Mátészalkával, itt ment volna át az út. Szabolcs megye el is készítette Nyírmadán és Pusztadoboson át, egészen Nyírparasznya határáig, ami egyben a megye határa is volt. Szatmár vármegye ezt nem építette tovább, így mai napig hiányzik ez a kétkilométeres útszakasz.

A parasznyaiak ópályin át érték el a megye és a járás székhelyét Mátészalkát, Ezért a kövesutat Ópályi Írányába tervezték, már közvetlenül a II. világháború befejezés után. E tervezett útvonalon épült meg több mint tíz év várakozás után 1957-ben.

A község emberemlékezet óta Nagydoboshoz tartozott, közigazgatásilag. Innen járt át a jegyző, hetente egy napon, és a választott főbíróval együtt intézte a köz ügyeit. Szamosszeg hasonlóan Nagydoboshoz tartozott és a három község együtt alkotott egy körjegyzőséget. Nagydoboson volt a vasútállomás. 1945 után válaszhatott a község önálló jegyzőt. Ekkor épült meg a telefonvezeték is. Ez társadalmi munkában történt. Minden család vállalta, hogy egy alkalmas akácfát kivág az erdőből, kialakítja az oszlopot, azt a nagydobosi útra kiszállítja és be is állítja. A vezetéket a posta dolgozói szerelték, szintén társadalmi munkában. Pituk Mihály házának ablakában helyezték el a készüléket, honnan bárki telefonálhatott. Később alakult meg a helyi postaügynökség is. Az akácfa telefonoszlopok egy része a mai napig áll, hivatása magaslatán a dobosi úton.

Az Összevonások ezt a községet sem kerülték el. Mivel a kövesút Opályi felé vezetett, nem a régi Nagydobossal, hanem Ópályival történt az összevonás, így alkotva egy közös tanácsot (1969). A termelőszövetkezetet viszont Vajával vonták össze. Mezőgazdasági támogatásból erre is megépült a kövesút. Ennek következtében az addig zsákutca jellegű településen már átmenő forgalom is van. A termelőszövetkezet Vajához való csatolása, indokolttá tette, hogy közigazgatásilag is Vaja legyen a központ. 1979-ben ezért Vajához társult Nyírparasznya. Ez 1990-ig tartott, amikor ismét önállóvá vált a település.

1988-ban egy Erdélyből áttelepült orvos kezdte meg a lakosság egészségügyi ellátását. Kezdetben ideiglenes rendelőben, majd korszerű rendelőt és lakást építettek számára.

A község kereskedelmi ellátottsága jó. 1945-ben még a Hangya szövetkezet működött, mely a következő évben Földműves szövetkezetté alakult át. Ez valósította meg az első kultúrházat is, egy viszonylag jó állapotú istálló és magtárépületből. Ez később kicsinek bizonyult, ezért két gépszín, egy műhely és egy raktár helyiségekből álló épületet alakítottak át kultúrházzá, hol mozi-gépház is volt már. Ez lehetővé tette a rendszeres filmvetítést is
Emberemlékezet óta kiemelkedően jó a község sportélete. A pedagógusok, a községi vezetők, ezért szorgalmazták egy szép sporttelep kialakítását, mely sok társadalmi munkával, a község és a termelőszövetkezet anyagi támogatásával meg is épült.
A bemutatkozás Ivancsó Dénes tanár úr dolgozata alapján, hozzájárulásával készült, melyet ez úton is köszönünk neki.

Nyírparasznya természeti értékei
Nyírparasznya külterületén a gazdák körében egyre elterjedtebb az akác erdősítés, ennek oka, hogy az akác a homokos területeken is képes megélni valamint gyorsan növő értékes faanyag.
Valamint ezek az akác vonzza még a méhészeket és a méheket is. Az itt előállított mézet Szabó Ernő méhésztől is meg lehet vásárolni. http://meztermelo.hu/
A Szabolcs megyére jellemző alma és meggyfák száma csökken, helyüket lassan az akác váltja fel.

Az erdősített területek növekedésével párhuzamosan nőtt a vadállomány száma is, mint például: vaddisznók, nyulak, őzek, fácán, fogoly.
Ha valaki kedvet kapna a vadászathoz az is megteheti az Ópályi Vadásztársasággal történő előzetes egyeztetés után. A Vadásztársaság a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektet a rendszeresen megtartott szemétszedésekkel, és az erdők tisztántartásával.

A szántóterületeken a napraforgó, a kukorica, és a rozs a legjelentősebbek.